Az alábbiakban Dr. Füleki Mária - tüdőgyógyász-radiológus főorvosnő - ismerteti a Green+ termékcsalád másik három tagját: Green+ Morning, Green+ Prince, Beauty from Green+.  

A zöldjeinkben van ez a nagyon hasznos anyag: tudjuk, hogy gabona, tudjuk, hogy rost, tudjuk, hogy zöld, ezért klorofill is van benne, tudjuk, hogy a zabpelyhet sokat reklámozzák, tudjuk, hogy háború után a hazatérőknek a gyomorpanaszait zabkásával helyre lehetett hozni, tudjuk, hogy a zabkása nem allergizál, fogyasztásával lehet tisztítani a bélrendszert. A népi gyógyászatban a zab főzetét köhögéscsillapításra használták. A zabból készült pépből borogatást készítettek bőrgyulladásra és a viszketést is csillapította. Ájurvédikus orvoslásban a zabfőzetet ópiumfüggő betegeknek adták az elvonási tünetek közé tartozó fokozott izgatottság mérséklésére. Ebből kiindulva dohányosokat is vizsgáltak, és bebizonyosodott, hogy csökkent a cigaretta utáni vágy is.

De tulajdonképpen mi is az a zöldzab, és miért fontos nekünk?

Rendszertanilag a pázsitfű félék családjába tartozik, egyenes szárat növeszt, kettő-négy virágból álló kalászai ágacskákba rendeződnek, így képeznek bugát. A zab a lovak és a nyulak tápláléka, de emberi fogyasztásara is ajánlott, és nagyon sok formában lehet hozzájutni. Van zabliszt, zabpehely, zabkorpa, zabdara, ezeket tápszerekbe is keverik.

A mai gyógynövény gyógyászatban a zabnak a virágzáskor learatott friss vagy szárított virágát és a föld fölötti részét, a zabszalmát, illetve a belőlük előállított készítményeket használják.

A zöldzab élettani hatásai:

  • erősíti, regenerálja az idegeket
  • nyugtat
  • segíti a depresszió, és a kimerültség okozta fejfájás megszűnését
  • vízhajtó hatású
  • erősíti a kötőszövetet
  • gyulladásgátló, nyugtatja a gyomrot és a beleket
  • enyhíti a bőr és emésztési panaszokat

Ezek olyan általános dolgok, természetesen ez is nagy segítség, de nézzük meg, hogy mitől tudja mindezt a zöldzab, és mit tud még! 

Tartalmaz:

  1. Vitaminokat főleg, B-vitaminokat, E-vitamint, béta karotint, ami az A-vitamin előanyaga.
  2. Ásványi anyagokat, nyomelemeket: Vas, Kálium, Kálcium, Foszfor, Magnézium, Kobalt, Mangán, Cink, Bór, Jód
  3. Aminosavakat
  4. Élelmi rostokat

A béta karotin az A-vitamin előanyaga, nagyon erős antioxidáns hatású. A-vitamin kell természetesen az egész szervezet működéséhez, a látáshoz, a bőr épségéhez, az immunrendszer működéséhez. Az E-vitamin szintén antioxidáns, a Ligetszépe kapcsán, illetve az omega zsírok kapcsán szoktuk emlegetni, mert védi ezeket a zsírsavakat, ezzel a sejtek, a sejtmagok falait is, vagyis a sejtjeink épségét őrzik. A védelem természetesen vonatkozik a kis erek belhártyájára, a hörgők és belek nyálkahártyájára, az idegsejtekre, az immunsejtekre, az allergiás reakciókért felelős sejtekre is. Az aminosavak azért fontosak, mert belőlük épülnek fel a fehérjék. Amennyiben nincsenek meg a megfelelő aminosavak, a szervezet nem tud előállítni minden szükséges fehérjét. Az enzimek is fehérjék. Az enzimek mindegyike egy bizonyos, meghatározott anyagcsere folyamatért felelős, amennyiben ez kiesik, nem termelődhet a megfelelő fehérje, akkor jönnek a betegségek. Arról már mindenki hallott, hogy: „enzimhiánya van", „enzimhiányos"!

Az élelmi rostok jelentőségéről szeretnék most többet elmondani. Azt szoktuk hallani, hogy rosthiányosan táplálkozunk! Együnk gabonafélét! A kenyér is gabonából készül, ráadásul hizlal is! Csak az a baj, hogy a boltokban kapható, legolcsóbb kenyérfélék azon kívül, hogy sok adalékanyagot tartalmaznak, hántolt búzából őrölt, fehér lisztből készülnek, emiatt a B-vitamintól vonjuk meg magunkat. És a rosttól is!

Hogyan pótoljuk a rostot? Együnk teljes kiőrlésű lisztből készült pék árút, tésztafélét, együnk zöldségeket, gyümölcsöket.

A rostok annyi minden jót tesznek velünk:

  • Csökkentik az éhségérzést
  • Segítik a fogyókúrát (ez önmagában is elégnek kellene, hogy legyen?)
  • Csökkentik a belekben a tranzit időt
  • Növelik a béltartalom mennyiségét
  • A széklettel együtt eltávolítja a káros koleszterint
  • Csökkentik a vérnyomást  
  • Csökkentik az össz koleszterinszintet
  • Csökkentik a szívinfarktus kockázatát
  • Csökkentik az agyi történések kockázatát
  • Csökkentik a változókorban lévő hölgyek vascularis történéseinek kockázatát

Miért a zab és miért nem más gabonaféle?

  • magas béta-glükán tartalom
  • kevesebb szénhidrátot tartalmaz, mint a többi gabona azonos fehérjetartalom mellett
  • zsírtartalma viszont magasabb

A rostban van egy béta-glukán nevű anyag, aminek jelentétében a bőr regenerálódik, a sebgyógyulás gyorsabb, a fehérvérsejt számra is kedvezően hat, és a fehérvérsejt az immunrendszer része, aktiválja a falósejteket, elpusztítja a káros betolakodókat, segít a mérgeket üríteni. Továbbá szerepe van a vércukorszint stabilizálásában, a cukorbetegség szövődményeinek kivédésében is. Csökkenti a vérnyomást, a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Ez az anyag (a béta-glükán) a legnagyobb mennyiségben a zabban, és az árpában található, de nem régen sikerült egy magas béta-glükán tartalmú zabot keresztezni magyar kutatóknak.

A gabonafélékben lévő rostok a lignanok. A lignánok olyan fitohormonok, melyek csökkentik a hormonfüggő rák kialakulásának a kockázatát, ilyenek lehetnek elsősorban a mell, és prosztata daganatok, de más hormonfüggő daganat is létezik. Továbbá csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

Többféle növényi hormon létezik, az ismertebbek közül az izoflavonok elsősorban a hüvelyesekben, a lignánok a gabonafélékben, olajos magvakban vannak. Sajnos a hagyományos gabonaőrlési technikák ezt az anyagot eltávolították, mert ez a rosttartalom a külső rétegben helyezkedik el.

Amikor elfogyasztjuk ezt a rostot, ez is bekerül az emésztőrendszer, máj körforgásába, a májban hozzákapcsolódik a glukuronsavhoz, ürül az epével, majd a széklettel, de a bélflóra segítségével visszakerülhet a véráramba, onnan a vesén át a vizelettel is ürülhet.  Itt megint megjelenik az egészséges bélflóra, amit sajnos az antibiotikumok gyakran megtizedelnek. Csökkent működésű bélflóra esetén a fitoösztrogének biológiai hozzáférhetősége csökken. A szervezetből 1-3 nap alatt ürül ki, a szervezetben nem raktározódik.

Továbbá érdekes megfigyelés az is, hogy a lisztérzékeny betegekkel, akinek fontos a glutén nevű fehérje kerülése, kísérletileg zabból készült ételeket fogyasztattak. Annak ellenére, hogy a zab is tartalmaz kis mértékben glutént egy év múlva a gyerekek és felnőttek is jól voltak, és a vékonybél nyálkahártyája is egészségessé vált, az immunrendszer jól működött.

Rosthiány esetén:

  • székrekedés, kemény széklet, vastagbél rendellenességek, megerősödik a bélfal izomzata, diverticulumok keletkeznek
  • növekszik a vastagbél daganat kockázata
  • növekszik a tranzit idő
  • lassabb az epesav távozás, ami elősegíti a carcinogén anyagok képződését
  • növekszik az elhízás kockázata
  • növekszik a cukorbetegség kockázata
  • emelkedik a vér zsír- és koleszterinszintje

Azt hiszem, hogy amikor a zöldjeinkről beszélünk a rostok szerepét jobban szoktuk hangsúlyozni. A Biztos reggelben, a Helenában, a Hercegben, a Testkontúrban, és a Top-ban ott a zöldzab. Használjuk ki a fent felsorolt jótékony hatásait!

Most egy újabb megvilágításból került az emésztés, a rendszeres székletürítés a központba. Azt hiszem, hogy mindig mondogattam a rendszeres székletürítés fontosságát, és ma is azt teszem! Aki megissza a napi 2,5-3 liter egészséges folyadékot, aki naponta rendszeresen ürít formált székletet, és naponta rendszeresen mozog, az sokat tesz az egészségéért.

 

GREEN+ MORNING (Biztos reggel)

Természetesen tartalmazza a Zöldzabot, azon kívül Lenmagot, Ginzenget, Zöld teát, Káposztát, Édesköményt.

A Lenmagban is van rostanyag, van fitoösztrogén és van telítetlen zsírsav, ami minden sejtfal, minden sejten belüli hártya felépítéshez szükséges. Telítetlen zsírsavak hiányában idegrendszeri tünetek, allergiás reakciók, érrendszeri tünetek, mozgásszervi tünetek léphetnek fel.

A Ginzeng méregtelenítő, hat a májra, szívre, keringésre, stimulálja a hormonrendszert, stresszoldó, jó roboráló szer.

A Zöld tea olajokat, koffeint, theofillint, theobromint, C-vitamint tartalmaz.

A Káposzta szintén tartalmaz rostanyagot, C-vitamint, K-vitamint, Klorofillt, Kalciumot, Káliumot, bétakarotint, folsavat, U-vitamint. Védi a gyomor nyálkahártyáját, csökkenti a gyomor és vastagbél daganatok kockázatát, kén tartalmú vegyületei serkentik a májban az immunfehérjék termelését, vagyis daganatellenes hatású. Az U-vitamin nem vitamin, hanem egy esszenciális kén tartalmú aminosav családjába tartozó vegyület, ami gyorsítja a sejtregenerációt, gyógyítja a külső és belső fekélyeket, szöveti sérüléseket, az aranyeret, csökkenti a magas vércukorszintet, segíti a májat a méregtelenítésben.

Az Édeskömény köhögéscsillapító, görcsoldó, puffadásgátló, étvágyjavító hatású, enyhíti a változókori panaszokat, serkenti a tejelválasztást.

Fogyasztása javasolt: emésztési panaszok, szorulás, hasmenés, nehéz székletürítés, fekélyek, cukorbetegség esetén.

GREEN+ PRINCE (Zöld Herceg)

Tartalmaz zöldzabot, zellert, fokhagymát, vöröshagymát, citromfüvet, ginzenget, zöld tea kivonatot.

A Zeller illóolajokat, flavonoidokat, B-vitamin komplexet tartalmaz. Jó vizelethajtó, emiatt vesekő és vesehomok esetén jó hatású, javítja az emésztést, antioxidáns hatású, a szervezet vegyhatását jótékonyan befolyásolja, vagyis lúgosít, vágykeltő.

A Fokhagyma allicint tartalmaz, természetes antibakteriális hatású, emiatt jó fertőzések esetén, féregűző hatása van, jótékonyan hat a kiserekre, a magas vérnyomásra. Inulint tartalmaz, ami egy összetett gyümölcscukor, ez kiürül a szervezetből és magával viszi a felesleges Nátrium-sót, jó vízhajtó hatású, méregtelenít, javítja a kiserek átjárhatóságát. Tartalmaz még Allixin-t és Vanádiumot, ami csökkenti a kórosan magas vércukorszintet I-es és II-es típusú cukorbetegség esetén, a fokhagyma csökkenti a cukorbetegség szövődményeinek kockázatát. A fokhagymáról kimutatták, hogy őssejt szaporító.

A Vöröshagyma kénes illólajat tartalmaz, C-vitamint, flavonoidot, B-vitamin komplexet, E-vitamint, inulint. Tisztítja a felső légutakat.

A Citromfű fájdalomcsillapító, enyhe nyugtató hatású, „ideges gyomor", „ideges szív" panasz esetén, hólyaghurutban, prosztata megnagyobbodás esetén javasolható. Antioxidáns hatású.

BEAUTY FROM GREEN+ (Testkontúr)

Tartalmaz zöldzabot, ligetszépét, fokhagymát, spenótot, ginzenget, zöldteát.

A Ligetszépe rendkívül gazdag omega zsírsavakban, ami minden sejtfalban, és minden sejten belüli határoló hártyában megtalálható. Védi a sejteket, az emberi szervezet természetesen sejtekből épül fel, csak egészséges sejtekből épülhet fel egészséges szerv! Hasznos lehet szív- és érrendszeri betegségekben, a kiserek belhártyájának épsége miatt. Lehet nyugtató és stresszoldó hatása az idegsejtek védelme miatt. Lehet allergia ellenes hatású, mert védi azoknak a sejteknek a falát, ahonnan a hisztamin felszabadul. Védi az ízületek savós hártyáit, emiatt javíthat az ízületi panaszokon. Az ondó ürülésével sok hímivarsejt távozik, így sok omega zsírsav is. A magzat fejlődése során sok sejt képződik, amíg az egyetlen megtermékenyített petesejtből kifejlődik és megszületik az újszülött. 

A Spenót B-vitamin komlexet, biotint, C-, E-, K-vitamint, karotinoidokat, ásványi anyagokat tartalmaz: Magnézium, Kálium, Kalcium-oxalát, Króm, Réz, Szelén, Vas. A spenót daganatmegelőző hatású, erősíti az izomzatot, támogatja a máj méregtelenítő hatását, serkenti a vese működését, vagyis vízhajtó hatású. Antioxidáns hatású, B-vitamin tartalmánál fogva a zsír és szénhidrát anyagcserében, felszívódásban és hasznosításban van szerepe. Idegnyugtató. Az oxálsav tartalma miatt elősegíti a bélmozgást, az emésztést, ha nem főzzük. Nyersen nem kőképző, főve igen, emiatt a folyadékpótlásról ne feledkezzünk meg, viszont a testkontúrban a spenót nem hőkezelt. A Szelén fokozza az antioxidáns hatást. A Króm növeli a szövetek inzulinérzékenységét, és a hasnyálmirigyet inzulintermelésre serkenti.

A spenótnak van a legmagasabb K-vitamin tartalma. Hiányában vérzékenység lép fel. Ezt kihasználhatjuk a menstruációs vérzés csökkentésére is.

Fogyasztása javasolt alakformálásra, emésztéses panaszokra, stresszoldásra, nyomelem és omega zsírsavpótlásra, vércukorszint stabilizálásra. Karcsúsításra, de nem fogyókúrára, vagy fogyókúra helyett, vagy egészséges táplálkozás helyett. Az alakunkat nem csak karcsúsítja, de arányosabbá is teszi. Kezdetben először csak azt érezzük, hogy a nadrág, és a derékszíj, esetleg a szoknya szorít kevésbé, vagyis először a körfogatunk csökken, akkor is, ha a kilogrammok nem mozdulnak.

 

Én mindenkinek javaslom valamelyik zöld termékünk fogyasztását. Az élelmi rostok fontosságát ismételtem hangsúlyozom! Akinek nincs rendben az emésztése, annak nagyobb a kockázata a szív és érrendszeri betegségek, és a cukorbetegség kialakulására. Amikor valakinek már időszakosan van vérnyomás kiugrása, érdemes a rostot pótolni, ezzel javulnak a laborértékei, a koleszterin és a vérzsír szintjei, javul a kiserek állapota, átjárhatósága, csökken a vércukorszint. Milyen kevés elég ahhoz, hogy másképpen éljünk! Annyira nem vagyunk fontosak magunknak, hogy ezt megtegyük? Hitetlenek vagyunk? Egy próbát megér! Ráadásul veszítenivalónk nincs, mert nincs mellékhatása.

A zöldek hatásait felsorolva, nincs olyan krónikus betegség, amire ne lenne jótékony hatással, viszont, ha emésztési gondok vannak, szív és érrendszeri betegség áll fenn, magas a vércukorszint, a koleszterinszint, lelki gondjaink, alvási problémánk van, akkor mindenképpen fontos valamelyik zöldünket fogyasztani.